Szivattyú blog

Fokozzuk a nyomást, önfelszívunk. Centrifugál, térfogat kiszorítás, csúszógyűrű, emelőmagasság és méter vízoszlop.

Feedek


Az elmúlt év végével számos szivattyútípus eltűnt a piacról, helyüket új, energiatakarékos, magas hatásfokú szivattyúk vették át. Az ezekkel kapcsolatos bizonyos tudnivalókkal már több posztba foglalkoztunk. A korábbi bejegyzésekben elsősorban a fűtési szivattyúkkal foglalkoztunk, azonban a változások nem csak a fűtési szivattyúkat érintik, hanem minden Európában forgalomba hozható szivattyút.

2009 óta az Európai Bizottság a 2009/125/EK irányelv értelmében "köteles megállapítani azon energiával kapcsolatos termékek környezetbarát tervezésének követelményeit, amelyek az eladások száma és a kereskedelem volumene szempontjából jelentősek, amelyek nagy hatást gyakorolnak a környezetre" (kiemelés a 547/2012/EU rendeletből).

Miután szakmai szervezetekkel konzultált az EU, megállapításra került, hogy a szivattyúk energiafelhasználásának hatásfoka jobb hidraulikákkal, (tehát a szivattyúk konkrétan vízszállítást végző egységeinek jobbításával) hozzávetőlegesen 20-30 %-kal javítható volna. Az szivattyúkat meghajtó elektromos motorokhatékonyságával kapcsolatban egyébként egy külön rendelet is született (konkrétan a 640/2009/EK számú). A már említett kutatás és egyeztetés során kiderült, hogy a hatásfok javítása indokolt és jelentős társadalmi hasznosággal bír. Beszédes, hogy 2005-ben az EU-n belül a szivattyúk éves villamosenergia fogyasztása együttesen 109 TWh volt, és ez 50 megatonna széndioxid kibocsátást okozott. Egyes modellszámítások azt mutatják, hogy 2020-ra ez a fogyasztás várhatóan fel fog szökni 136 TWh/évre.

A rendelet egyébként csak a normál vízszivattyúkra vonatkozik, azaz például különlegesen alacsony és különleges magas hőmérsékletű tiszta víz szivattyúkra - ilyenek lehetnek például egyes ipari technológiákban alkalmazott kondenzvíz szivattyúk - már nem. Nem vonatkozik továbbá a tűzoltó rendszerek azaz sprinkler berendezések szivattyúira, a térfogat kiszorítású szivattyúkra és az önfelszívó szivattyúkra.

A rendelet keretein belül meghatározásra kerültek a tervezés konkrét követelményei. Ezen belül érthető módon kiemelt helyet kaptak a hatásfok követelmények. Bevezetésre került az ún minimális hatásfokmutató [MEI], mely relatív módon segít kifejezni, hogy az adott szivattyú kielégítí-e a az előírt hatékonysági követelményeket. Ez a mutató kötelezően feltüntetendő a szivattyú dokumentációban, illetve a gyártó nyilvános internetes oldalán is.

A legfontosabb tudnivaló ezzel kapcsolatban, hogy a MEI értéke vízszivattyúk esetében 2013 január 1 óta legalább 0,1-nek kell legyen. Később további hatékonyságjavulást várható, hiszen 2015 január 1-jét követően vízszivattyúk esetében a MEI-nek leglább 0,4-nek kell lennie.

Címkék: szivattyú EU A energiaosztály szivattyú kereskedelem nagyhatásfokú szivattyú energiatakarékos szivattyú frekvenciaváltós szivattyú

Szólj hozzá!

Az első részben röviden végigvettük a a fordulatszám szabályozású fűtési keringető szivattyúk történetét, majd azt követően a második részben az ilyen fűtési szivattyúk előnyeiről és lehetőségeiről volt szó.

Ebben a részben néhány konkrét funkciót szeretnénk ismertető jelleggel, a teljesség igénye nélkül bemutatni.

Állandó nyomáskülönbségre törénő szabályozási mód


A szivattyú a beépített nyomásérzékelői segítségével folyamatosan méri és ellenőrzi a nyomáskülönbséget és szükség szerint emeli vagy csökkenti a motor fordulatszámát az állandó nyomás tartásához. teszi mindezt a megadott térfogatáram tartományon belül.
futesi-szivattyu-allando-nyomas-szabolyozasi-modja.png

 

Változó nyomáskülönbségre törénő szabályozási mód

 

A szivattyú visszaméri a nyomáskülönbséget és a térfogatáram függvényében változtatja a fordulatszámot annak érdekében, hogy a nyomáskülönbség az előre beállított egyenes mentén változzon.

futesi-szivattyu-valtozo-nyomaskulonbseg-szabalyozasi-modja_1.png

 

Állandó hőmérsékletre történő szabályozási mód


Ez egy roppant egyszerű üzemmód, ugyanis a szivattyú fordulatszáma általában egy külső hőmérséklet jeladó alapjele alapján kerül szabályozásra.

Állandó jelleggörbe görbe típusú szabályozás


Ebben az esetben szivattyú egy teljesen hagyományos szivattyúként viselkedik, azaz a fordulatszáma rögzített, jelleggörbéje állandó, a rendszerben bekövetkező változások nem befolyásolják a működést.

 

A fenti szabályozási módokra alkalmazható szivattyúk:

WILO Yonos Maxo
WILO Stratos
Grundfos MAGNA1
Grundfos MAGNA3

Az elektronikus fordulatszám szabályozású fűtési szivattyúk 2.

Az elektronikus fordulatszám szabályozású fűtési szivattyúk 1.

 

Címkék: szivattyú fűtési szivattyú Grundfos WILO frekvenciaváltós szivattyú

Szólj hozzá!

Az előző bejegyzésben röviden bemutattuk a frekvenciaváltós fűtési szivattyúk elmúlt húsz évének sűrített történetét, most a konkrét műszaki előnyökkel foglalkozom.

Ott tartottunk, hogy a fordulatszám szabályozásával nagyon pontosan be lehet állítani egy szivattyú munkapontját, mely ezáltal nagyon pontosan hozzá tud idomulni az adott fűtési rendszerhez. Igen ám, de mi a helyzet azokkal a fűtési rendszerekkel amelyekben például a radiátorokon automatikus szelepek vannak, melyek a szelepen beállított értéket követve a helyiség hőmérsékletének megfelelően nyitják meg, vagy zárják el magukat igény szerint automatikusan?
Már egy átlagos családi ház esetén is észrevehetően megváltozik a fűtési rendszer térfogatáram igénye abban az esetben, ha automatikus radiátor szelepek kerülnek beépítésre. Egy nagyobb rendszer irodaház, vagy közintézmény esetén a különbség még jelentősebb, mondhatni drámai. Adódik a kérdés: miért nem reagálunk erre, miért kellene egy szivattyúnak ebben a tekintetben statikusnak lennie, miközben elvileg lehetőség volna a szabályozásra. A helyzet az, hogy már viszonylag korán megjelentek azok a kiegészítők, melyek segítségével a változtatható fordulatszámú szivattyúk a rendszerigények szerint vezérelhetők. Ezek a kiegészítő eszközök külső mérési pontokon mértek és kábelen juttatták vissza a vezérlőjelet a szivattyú vezérléséhez. Idővel szenzorok kerültek a szivattyúk házába és a napjainkra kifinomult vezérlőelektronikák immáron a szivattyúk részei. 

Ilyen modern szivattyúk WILO Stratos, WILO YONOS MAXO, WILO Stratos PICO, Grundfos Alpha, Grundfos Magna, melyek tehát már mind beépítve tartalmazzák a szükséges mérő és kiértékelő elektronikákat, így számos értéket mérve és üzem közben kiértékelve ezek a fűtési szivattyúk elvégzik a szükséges fordulatszám korrekciókat.

(folytatjuk)

Az elektronikus fordulatszám szabályozású fűtési szivattyúk 1.

Az elektronikus fordulatszám szabályozású fűtési szivattyúk 3.

Címkék: szivattyú fűtési szivattyú Grundfos WILO frekvenciaváltós szivattyú

Szólj hozzá!

A közepes- és nagy teljesítményű fűtési keringető szivattyúk között már a kilencvenes évek végén megjelentek a fejlett, változtatható motorfordulattal rendelkező szivattyúk.

Elsőként a WILO jelent meg a WILO TOP-E fűtési szivattyú sorozattal, mely szivattyúk egyébként hidraulikus szempontból a WILO TOP-S szivattyúk testvérének számítottak. Napjainkra a WILO TOP-E széria már lecserélésre került, helyette jelenleg a WILO Stratos fűtési szivattyúk érhetőek el. A Grundfos némi késéssel ugyan, ám még ugyanebben az időszakban bemutatta a Grundfos UPE fűtési szivattyú sorozatot, melyek szintén változtatható motorfordulatú szivattyúk voltak. A gyártók a motor fordulatszámát egyedi frekvenciaváltókkal változtatták, akkoriban ez hatalmas műszaki előrelépést jelentett, lényegében széles körben elérhetővé vált a gazdaságos és pontos fűtési szivattyú üzemeltetés. Tegyük hozzá: ekkor még borsos áron.

A fordulatszám változtatás lehetőségének a lényege az, hogy mivel nincs két egyforma fűtési rendszer, mindegyik kicsit eltérő, ezért elvileg az ideális szivattyú minden rendszerben kicsit más lenne. A fokozatmentes fordulatszám változtatás megjelenése előtt a hagyományos szivattyúk motorfordulata többnyire három fokozatban volt állítható. Ezzel, ideális esetben jól meg lehetett közelíteni a tényleg szükséges munkapontot, ám a valóságban ez igen ritkán sikerült, ezáltal némi villamos energiát biztosan elpazarolt a rendszer. Mivel a fűtési szivattyúk élettartama akár 15 év is lehet, könnyen belátható, hogy a szivattyú teljes élettartama alatt a feleslegesen elhasznált villamos energia hatalmasra duzzadhat, nem beszélve ennek költségeiről. Mivel azonban ezeken az új fűtési szivattyúkon nagyon pontosan és nagyon könnyen be lehetett állítani az adott keringető rendszerben szükséges szivattyú fordulatszámot, ezáltal kvázi egyedivé, a konkrét fűtési rendszerre szabottá vált az adott szivattyú. Az így beállított szivattyút lényegesen kevesebb villamosenergiát használ, ezáltal jelentős üzemeltetési költségmegtakarítás lett elérhető.

(folytatjuk)

 

Az elektronikus fordulatszám szabályozású fűtési szivattyúk 2.

Az elektronikus fordulatszám szabályozású fűtési szivattyúk 3.

 

Címkék: szivattyú fűtési szivattyú frekvenciaváltós szivattyú

Szólj hozzá!